cookieOptions = {...}; Egy szemüveges lány vallomásai, part one - virágot evelinnek -->

Egy szemüveges lány vallomásai, part one

by - szombat, augusztus 08, 2015


elvagyok. nagyon. úúúúúúúúúgy megszerettem!

(Aki nem bloggol, az el sem tudja képzelni, hogy mégis mennyi munka van a háttérben - ezt nem panaszkodásból mondom, dehogyis, csak valahogy próbálom menteni a nemlétező bloggerbecsületem. Merthogy azokra a dolgokra is alig volt időm, amiket elterveztem a nyárra. De hogy is mondjam, egyáltalán nem bánom, olyan elképesztő volt eddig! :)

Mondjuk ma nem beszámolóról fogok írni, azzal megvárom a szeptembert, de tervben van az is, mint a Cambridge-es vizsgafelkészüléses sorozat, vagy mi a szösz az. Na. Tudjátok ti.)

Most viszont vééégre rátérek a tárgyra, vagyis arra, hogy szemüveges vagyok. Nem tudom, hogy ezt mondtam-e már itt a blogon (és eléggé nagy a valószínűsége, hogy igen), de ha mégsem, akkor mondom most.

Szemüveges létem rövid története

Nyolcadikban szereztük be legelső okulárémat, de akkor már nagyon muszáj volt. Ötödikben voltak először látási panaszaim, valszeg a félhomályban való olvasástól - így kell ezt, Evelin. Szóval. Nyolcadik. Már nem láttam a táblát, és sok tanár oda írta fel a leckét, mert ugye kisebb osztályokban nem éppen a leggyorsabban ír az ember diktálás után. És folyton hunyorogtam.
Emlékszem, egy románórán osztálytársam kölcsönadta a szemcsijét, hogy le tudjam írni a leckét. És ekkor megvilágosodtam, hogy nekem kell egy olyan izé.

Meg aztán bioszon, amikor a tanár észrevette, hogy hunyorgok. Egy kicsit rám ijesztett, de nagyon örülök neki, mert nemsokára azután elráncigáltam apumat (aki úgyszintén szemcsis) az Optinovához. Legutóbb a Fő utcán voltunk, ott az orvos nagyon rátermett, megérte. :)

gyönyörű, mi?
olyan nehezen találtam képet...
próbáltam mindig félretenni,
mielőtt kép készült volna rólam
három év alatt eléggé elrongyolódott a keret, de a lencse is sajna

félredöntött fej - szerintem elmehetnék sirálynak a Némóba

De elég legyen az arcomból. Vicces meg igaz meg OMG meg teljesen életszerű dolgokat osztanék meg veletek. Képekben. Hogy szemléltessem is.
Nem titkolom, hogy az angol blogokról szedtem össze őket, pölö Seventeen, The Huffington Post, BuzzFeed, de na. Felvállalom. Az egész világon ugyanazokkal kell megküzdenünk!!!
Szóóóóóval.



Ha ez te vagy, akkor ne halogasd az orvoshoz menést!

- "Jól látok!!!"



A pillanat, amikor az orvos azt kérdezi, hogy jobban látsz-e a másik lencsével, vagy inkább ezzel

"Nem tudom, hogy jobban vagy rosszabbul."

ez tisztára én vagyok btw

 

Amikor megkapod az első szemcsit, és ez történik

-borzasztó. nem. hagyj békén. sicc. das ist meine.

Meg amikor ezt csinálják, mintha legalábbis űrlény lennék :)))

a "klasszikus" hány ujjat mutatok

ahogy látok ... és amit gondolnak az emberek

 

 

Az a kedvencem, amikor az időjárás játszadozik velem


amikor kinn hideg van és bemész egy meleg helyre, akkor egy ideig nem látsz semmit

amikor meg meleg van, akkor a drága izzadtság csúszdát csinál a fejemből, és a szemüveg meg szépen ki is használja az ingyen aquaparkot, mert miért ne...

Filmnézés? Oké. Szemüveggel, mert messze van a képernyő? Oké.
Fekve?
...
Nem oké.

De ettől függetlenül nem nagyon van okom panaszkodni. :) Örülök, hogy LÁTOK!!! Olyan, mint a full HD minőség, csak élőben. És OMG, meg wááááá...!
A kedvenc képemet hagytam legutoljára. Nevetni csak akkor ér, ha már te is jártál így - akármivel. Bögre kávéval, telefonnal, ceruzával, akármivel.
Sara, aki ezt rajzolta, a kedvenc BuzzFeedesem

Mivel három év alatt rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű szemcsivel élni, majd kaptok ilyen tanácsokat is, hogy ne fejfájás legyen utána az okuláré viselése.

A legközelebbig is pedig, vigyázzatok magatokra. Uff. Blogger off. Meg hallgassatok Oh Wondert és Mélylevegő Projektet, mert menőség.

You May Also Like

0 hozzászólás

MailChimp